|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bú József 2000. szeptember 18.Az államalapítás ezeréves évfordulóját ünnepelték szept. 17-én Kőszegremetén, kopjafát avattak és leleplezték az egykori politikai üldözött Dohi Árpád emléktábláját. A rendezvényen jelen volt Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet, Szentpéteri István követségi tanácsos, Szabó István megyei tanácselnök, Pécsi Ferenc parlamenti képviselő, Ilyés Gyula, a megyei RMDSZ elnöke, valamint a községi elöljárók. Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör /Szatmárnémeti/ elnöke az államalapításról tartott előadást. Íjgyártó István magyar nagykövet felszólalásában reményét fejezte ki, hogy a huszadik századdal ellentétben a huszonegyedik a magyarság egymásra találásának az évszázada lesz. Dohi Árpád egyike volt azoknak, akik részt vettek egyetemistaként a Babes és Bolyai egyetemek egyesítése ellen szervezett tiltakozó megmozduláson. Dohi Árpádot 11 év Duna-csatornai munkaszolgálatra ítélték, melyből öt és felet töltött le. Az ünneplők a református parókia udvarán leleplezték a millenniumi kopjafát, amelyet Bú József népi faragó készített. A rajta szereplő szöveg: "A Magyar Millennium tiszteletére állította Kőszegremete lakossága. 2000. szeptember 17." A Dohi Árpád szülőháza helyén álló épület falára elhelyezett emléktábla leleplezése és megkoszorúzása következett: "Itt született Dohi Árpád - 1940-1980 -, az 1956-os forradalom kőszegremetei áldozata". Bemutatták a település kismonográfiáját, Sike Lajos "Kóstolja meg Kőszegremetét" címmel összeállított kiadványát. Végül a kultúrotthonban fellépett a Szatmár Megyei Nemzetiségek Népi Együttese és a koltói énekkar. /Fodor István: Kopjafa- és emléktábla-avatás Kőszegremetén. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 18./2004. augusztus 30.Aug. 28-án Széchenyi–emlékünnepséget rendeztek Kőszegremetén. A falunappal egybekötött rendezvény keretében felavatták az újra cserélt millenniumi kopjafát, megnyitották Bú József amatőr fafaragó kiállítását, a legnagyobb magyar emlékoszlopánál sorra kerülő hagyományos megemlékezést gyermekműsorok követték. Az ünnepségen jelen voltak a budapesti Országos Széchényi Kör és a nyíregyházi csoport képviselői. Bú József a magyarság történelméhez kapcsolódó faragványaiból nyílt kiállítás. Erdélyi fejedelmek, a Szent Korona országainak és 72 vármegyéjének címerei, a hunok–magyarok rokon népeinek harci kultúráját idéző képek, az első magyar felelős minisztérium alakjai, honalapító atyáink, a Szent Korona és a koronázási jelképek – mind–mind szerepelnek az egyedülálló kollekcióban. /Fodor István: Falunap és Széchenyi–emlékünnepség Kőszegremetén. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 30./2012. március 15.Több erdélyi művész és tudós részesült magyar állami kitüntetésbenBogdán Zsolt és Selmeczi György a Magyarország Érdemes Művésze díjat vette át tegnap, Kézdi Imola pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapja meg ma, de rajtuk kívül több erdélyi művész és tudós részesül elismerésben a nemzeti ünnep alkalmából. Két kolozsvári művész is átvehette tegnap a Magyarország Érdemes Művésze díjat a nemzeti ünnep alkalmából. Bogdán Zsolt színművész és Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője a budapesti Iparművészeti Múzeum dísztermében Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztertől, Halász János parlamenti államtitkártól és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól vette át az elismerést a többi díjazottal együtt. „Márai Sándor szerint az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka” – fogalmazott a nemzetierőforrás-miniszter a díjátadón. A nemzeti ünnep alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház másik színművésze, Kézdi Imola is magyar állami kitüntetésben részesül, ő a ma esti néptánctalálkozó gálaműsora után veheti át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Szilágyi Mátyástól, Magyarország kolozsvári főkonzuljától a Kolozsvári Magyar Operában. Bogdán Zsolt egyébként 2002-ben a Jászai Mari-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjét vette át, míg Kézdi Imola 2010-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat. Tegnap egyébként többek között a Magyarország Kiváló Művésze díjat és a Magyarország Babérkoszorúja díjat is kiosztották az Iparművészeti Múzeumban, a Parlamentben pedig Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában kiosztotta a magyar művészeti és tudományos élet legrangosabb kitüntetésének számító Kossuth- és Széchenyi-díjakat is az idei kitüntetetteknek. Az államfő emlékeztetett: az UNESCO döntése értelmében 2012-es esztendőt a száz éve született Szentágothai János életművének szenteljük. „Az ő eredményessége és gazdag személyisége mindenestül azt üzeni nekünk, hogy csak a jelenben érdemes keresni a nagyság titkát” – méltatta a neves tudós alakját Schmitt. A Kossuth Nagydíjat Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író kapta meg, váratlan balesete miatt azonban az elismerést csak később tudja átvenni. A Széchenyi Nagydíjat Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas orvos, agykutató, az MTA rendes tagja vette át az államfőtől. Kossuth-díjban 17 művész, köztük színészek, építészek, zenészek, filmrendezők részesültek. A könnyűzene területén például Demjén Ferenc és Kovács Ákos kapta meg a kitüntetést. Széchenyi-díjban pedig 17 tudós részesült. További erdélyi kitüntetettek Az erdélyi művészek közül Kardos M. Róbert nagyváradi színművész Jászai Mari-díjban, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő és Kenéz Ferenc költő József Attila-díjban, Soó Zöld Margit festőművész pedig Munkácsy Mihály-díjban részesül. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kolozsvári Magyar Operában ma este Kézdi Imola színművész mellett Dávid Lajosnak, Gaal György Elemérnek, és Mózes Attila írónak adja át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Asztalos Lajosnak és Bú József Olivérnek a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Pataky Józsefnek és Tolna Éva Gizellának pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet. Csíkszeredában Bíró Béla a Magyar Arany Érdemkeresztet, Nagy László a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, míg Pál Ibolya Mária a Magyar Ezüst Érdemkeresztet veheti át, Pap Géza pedig Budapesten kapja meg a Magyar Érdemrend középkeresztjét. Krónika (Kolozsvár) 2012. március 15.Magyar állami kitüntetések erdélyi személyiségeknekMagyar állami kitüntetéseket kaptak a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a következő erdélyi és erdélyi származású személyiségek: Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője (Magyarország érdemes művésze díj); Kardos M. Róbert színművész (Jászai Mari-díj); Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő, Kenéz Ferenc költő (József Attila-díj); Soó Zöld Margit festőművész (Munkácsy Mihály-díj); Asztalos Lajos, Bú József Olivér, Pál Ibolya Mária (Magyar Ezüst Érdemkereszt); Dávid Lajos, Gaal György Elemér, Kézdi Imola, Mózes Attila, Nagy László (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje); Pataky József, Tolna Éva Gizella, Bíró Béla (Magyar Arany Érdemkereszt), valamint Pap Géza (Magyar Érdemrend Középkeresztje). Szabadság (Kolozsvár) 2012. március 17.Magyar állami kitüntetéseket adtak átCsütörtökön este, a XI. Ifjúsági Néptánctalálkozó gálaműsora keretében vette át március 15-i magyar állami kitüntetését Dávid Lajos, a nagybányai Teleki Magyar Ház vezetője (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Tolna Éva Gizella nyugalmazott pedagógus (Magyar Arany Érdemkereszt), Kézdi Imola, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke (Magyar Arany Érdemkereszt), Asztalos Lajos helytörténész (Magyar Ezüst Érdemkereszt). Továbbá Bú József Olivér fafaragó (Magyar Ezüst Érdemkereszt) és Mózes Attila író, szerkesztő (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje). A kitüntetéseket Szilágyi Mátyás főkonzul adta át a Kolozsvári Magyar Operában. Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||